Klasszikus indiai tánczene: Bharatanatyam ritmusok

Az indiai klasszikus tánczene alapvetően különbözik a nyugati zenei hagyományoktól az idő és a ritmus egyedi koncepciója miatt. Míg nyugaton többnyire az egyenletes ütemek, mint a 4/4-es ütem dominálnak, az indiai zene a Tala rendszerén alapul. A Tala egy ciklikus ritmusminta, amely meghatározott számú ütésből áll, és végtelenül ismétlődik. A dél-indiai Bharatanatyam táncstílus számára a karnatikus zenei hagyomány a meghatározó. Itt a ritmust nemcsak olyan dobok hozzák létre, mint a Mridangam, hanem jelentős mértékben a Sollukattu alakítja. Ezek olyan kimondott szótagok, amelyek ritmikus hangot adnak a tánclépéseknek.

Az észak-indiai Kathakban ezzel szemben a hindusztáni zenei hagyomány dominál. Itt a ritmikus szótagokat Bol-nak hívják. Ezek a Tabla dupladob vagy a Pakhawaj hangját utánozzák. Aki meg akarja érteni ezt a zenét, annak meg kell tanulnia, hogy a ritmust ne merev metronómként fogja fel, hanem egy áramló, lélegző képződményként. A zene és a tánc eközben olyan szorosan összefonódik, hogy a színpadon lévő zenészek közvetlenül reagálnak a táncosok lábmunkájára.

Gyakori félreértés, hogy az indiai ritmusok tisztán improvizatívak vagy önkényesek lennének. Éppen az ellenkezője igaz: rendkívül összetett matematikai struktúrákon alapulnak. A Bharatanatyam táncban a karmester, akit Nattuvanarnak hívnak, kis cintányérokat (Manjira) használ a pontos tempó megadásához. A táncoló személy minden lábmozdulatát pontosan össze kell hangolni a kimondott Sollukattu-szótagokkal. Ezek a szótagok, mint például a „Ta-Ka-Di-Mi” vagy a „Ta-Ki-Ta”, nem csupán hangok, hanem precíz ritmikai építőelemek, amelyek meghatározzák a lépések tempóját és hangsúlyait.

Ez a szoros összefonódás a legnagyobb koncentrációt igényli. Ez egy lenyűgöző összjáték, amely hatalmas mélységet kölcsönöz a szólótáncnak. Aki intenzívebben szeretne foglalkozni a ritmikus mozgás alapjaival, az a Zene a szólótánchoz: A világzene varázslatos ritmusai című útmutatóban további izgalmas betekintést talál a globális tánckultúrákba. Emellett annak megértése is segít a komplex indiai hagyományok struktúráinak jobb elhelyezésében, hogy hogyan lehet felismerni az általános ütemet a tánczenében.

A Kathak táncban a zene kissé eltérő, narratív szerepet tölt be. A Kathak tánczene bol-jai a gyors forgások és a pergő lábmunka-sorozatok (Tatkar) összehangolását szolgálják. A dobszótagok a mozdulatok dinamikáját tükrözik: a tabla lágy, gördülő hangja lágy karkörzésekké alakul, míg egy hirtelen, hangos ütés egy kifejező pózban való váratlan megállást jelez.

Így mind a Bharatanatyam, mind a Kathak esetében a zene sosem csupán háttérkíséret. A párbeszéd partnere, a hajtóerő és minden mozdulat alapja. Aki megtanulja meghallani ezeket a klasszikus ritmusokat, olyan módon fejleszti ritmusérzékét, amely messze túlmutat a standard ütemek puszta számolásán. Kapu nyílik egy évezredes művészeti ágra, amelyben minden ütés spirituális és érzelmi jelentéssel bír.