Hogyan válnak a lábak ütőhangszerré
Az ír sztepptánc lenyűgöző kettős szereppel bír: aki táncol, nemcsak követi az ütemet, hanem aktívan meg is teremti azt. Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor nehéz, üvegszálas vagy fa sarokkal megerősített kemény cipőben (más néven Heavy Shoes) táncolnak. A lábmunka itt önálló ütőhangszerré válik, amely zökkenőmentesen illeszkedik a hegedű (Fiddle), a furulya (Tin Whistle) és az ír keretes dob (Bodhrán) alkotta együttesbe. A lábujjheggyel (Trebles), a sarokkal (Clicks) vagy a talppal (Stamps) mért célzott ütésekkel a táncosok olyan ritmikai hangsúlyokat helyeznek el, amelyek pontos ellenritmusként vagy szinkópált díszítésként egészítik ki a dallamot. Ez a szoros összefonódás rendkívüli érzéket követel meg a tánc üteme és ritmusa iránt, mivel minden pontatlan lépés azonnal megzavarja a zenei összképet.
A fakopogás mögötti hangszerek
A hagyományos ír tánczenei hangszerek alkotják ennek a ritmikai párbeszédnek az alapját. Míg a Bodhrán a földhözragadt, lüktető alapütemet szolgáltatja, a dallamhangszerek hajtják előre a tempót. A táncosok a vasalt cipőjük rövid, száraz hangjait használják arra, hogy megkettőzzék a hegedű vagy a harmonika gyors tizenhatodait, vagy hogy kitöltsék a ritmikai hézagokat. Így jön létre egy polifónikus összjáték, amelyben a lábak az együttes ütős csúcsát alkotják.
