Miért nem táncstílus a Let's Dance freestyle?

A Let's Dance műsorban a Freestyle szabad koreográfiai kialakítású showfeladatot jelent. A kifejezés tehát az előadás formáját írja le. Nem egyetlen mozgásnyelvet jelöl, például egy bizonyos standard- vagy latintáncot. Nézőként ezért nem egy univerzális Freestyle-lépést kell keresned, hanem azokat az elemeket, amelyekből ez a produkció összeáll.

Ezek lehetnek páros táncrészek, kötetlen mozdulatsorok, színpadi gesztusok és különféle táncos hatások. Egy zárt standard tartásból például nyitott, jazzes elemekkel átszőtt rész következhet. Az elemek továbbra is felismerhetők, de ugyanahhoz az előadáshoz választották ki őket. Az összeállítás szabad, nem pedig az előadás minden egyes mozdulata.

Az elnevezés önmagában ezért sem a felhasznált stílusok számáról, sem a produkció nehézségéről nem árul el semmit. Azt sem jelenti, hogy feltétlenül akrobatikát kell tartalmaznia. Egy showfeladat konkrét előírásai tovább is szűkíthetik a szabadon alakítható teret. A tévéműsorban használt kifejezést ne azonosítsd a Hip-Hopban végzett spontán Freestyle-edzéssel, ott a szót más táncos összefüggésben használják.

Ha egy bizonyos táncstílust szeretnél közelebbről megfigyelni, például a Quickstepet is felismerheted egy showklipben. A Freestyle-produkciónál azonban az egész felépítés a döntő.

Az új dal azonnal feltűnik. Az új táncstílus kevésbé egyértelmű: ugyanaz a mozgásnyelv folytatódhat egy másik zeneszámra is. Fordítva is igaz: egyetlen zeneszámon belül is megváltozhatnak a táncos mozdulatok. Ezért a dalok száma nem megbízható mércéje a táncstílusok számának.

A zeneváltás először a hangzást változtatja meg. A tempó, a hangsúlyok, az ének vagy a hangszerelés más karaktert sugallhat. Az, hogy a pár mennyire reagál erre, koreográfiai döntés. Lazíthatnak a tartásukon, sűrűbben léphetnek, vagy hirtelen kisebbre vehetik a korábban tágas térben megtett útvonalat. Csak a mozgás mutatja meg, mit jelent a váltás a tánc szempontjából. A hangzás és a táncos besorolás kapcsolatáról a Jive-zenéről és annak mozgáskarakteréről szóló cikk is magyarázatot ad.

Maga az átmenet különösen tanulságos. A párnak le kell zárnia az addigi figurát, megfelelően át kell helyeznie a testsúlyt, majd a következő részhez használható pozícióban kell megérkeznie. Egy kitartott póz vagy egy közös megállás hidat képezhet ehhez. Ami meglepő törésnek tűnik, gyakran nagyon pontos előkészítést igényel. Enélkül ugyan egyszerre változna meg a zene és a test, de még nem kapcsolódnának össze meggyőzően.

Egy show-koreográfia sokféle elemet tartalmazhat, mégis világos hatást kelthet. Ehhez kapcsolatokra van szükség az egyes részei között. Egy mozdulat visszatér, a kezdeti távolság csökken, vagy egy eleinte nyugodt szakasz később energikus választ kap. Az ilyen kapcsolódások segítenek tájékozódni a közönségnek, anélkül, hogy minden táncstílust meg kellene tudniuk nevezni.

A dramaturgia nem feltétlenül jelent egyértelműen elmesélhető szereplőkkel kibontakozó történetet. Egy visszafogottból felszabadultba átmenő fejlődés is ívet alkothat. Egy visszatérő zenei hangsúly szintén összefoghatja a részeket. Ha viszont minden váltás csupán újabb látványosságot kínál, az összefüggő ív helyett inkább különálló csúcspontok sorozata jön létre.

Nézőként ezért érdemes más mérce szerint figyelned, nem csupán számolni: mi változik a táncolók között, és mi marad felismerhető? A befejezés felidézhet egy, a tánc elején látott gesztust, és új jelentést adhat neki. Így a produkció valódi lezárást kap, ahelyett, hogy egyszerűen az utolsó hanggal érne véget.

Ha te magad is szeretnél ilyen produkciókban táncolni, továbbra is fontosak az egyes mozgásformák alapjai. A látványos hatás nem helyettesíti a stabil tartást és a tiszta súlyváltásokat. Emellett közös időzítésre vonatkozó egyeztetésre is szükség van: mindketten tudjátok, mikor oldódik fel a kapcsolat, milyen térbeli pozíció következik, és merre fordul a jelenet a közönség felé.