Remate és Cierre: a különbség a folytatásban rejlik

A flamencóban a Remate itt kiemelő funkciót tölt be: nyomatékosít, megválaszol vagy markáns lezáráshoz vezet egy fordulatot. Ez egy nagyobb szakaszon belül is történhet. Egy helyi lezárást hallasz, anélkül, hogy ezzel a teljes folyamat is véget érne.

Első Tango-példaként egy szándékosan leegyszerűsített oktatási helyzetet veszünk. A számolás egyenletes: 1, 2, 3, 4. Egy folyamatban lévő táncos szakaszban a 2-re és a 3-ra két rövid hangsúly kerül, a 4-re pedig a mozgás összeszedett marad. A következő 1-re ugyanaz a szakasz folytatódik, a kíséret pedig továbbviszi az összefüggést.

A kis hangsúlycsoport itt úgy hat, mint egy írásjel egy hosszabb gondolatban. Rematénak tekintjük, mert nyomatékosít egy fordulatot. A számolás nem minden Tangóra előírt Remate-minta, hanem egy lehetséges funkciót tesz érthetővé.

Azt, hogy a hangsúlyok és a kitartott pillanatok összetartoznak, a Tientos-frázisok időzítésénél is tapasztalhatod. Itt viszont kizárólag az érdekel minket, hogy mekkora egységet zár le a nyomatékosított rész: egy kis fordulatot vagy egy egész szakaszt.

A flamencóban a Cierre esetében egy szakasz lezárása kerül előtérbe. Ez nem feltétlenül az egész tánc végét jelenti. Egy összetartozó rész zárul le, utána pedig kezdődhet egy másik rész, vagy más zenei feladat kerülhet előtérbe.

A második Tango-példa ugyanazt az egyszerűsített számolást és ugyanazokat az akcentusokat használja a 2-re és 3-ra. Ezúttal egy már felépített rész végén jelennek meg. A 4-re összegyűlik a mozgás. A következő 1-re az addigi rész nem folytatódik: a kíséret új összefüggésbe vezet, a tánc pedig maga mögött hagyja az előző mozgásötletet.

Itt Cierre-ként írjuk le ezt a részt. Egyúttal Remate is lehet, hiszen ez a szakaszlezárás is hangsúlyos formát ölt. A két példa közötti különbség tehát nem a plusz ütésekben rejlik, hanem abban, hogyan viszonyulnak az előzményekhez és a folytatáshoz.

Egy Tablaóban, a kis flamenco színpadon ez az összjáték különösen kézzelfoghatóvá válik: a tánc, az ének és a gitár együtt alakítja a folyamatot. Önmagában egy feltűnő táncakcentus még nem árulja el, hogy ez a közös folyamat éppen határhoz érkezett-e.

A Remate és a Cierre az oktatásban nem mindenhol ugyanúgy használt fogalompárt alkot. Egyes oktatók világosabban különválasztják a helyi kiemelést a szakasz lezárásától. Mások tágabban használják a Remate kifejezést a lezáró figurákra, vagy a kifejezetten lezáró részt inkább Cierre-nek nevezik. Egy teljesen merev választóvonal pontatlanul egységesítené ezt a gyakorlatot.

A megértésedet ezért olyan leírás segíti, amelyhez nincs szükség címkére: Mi ér véget ezen a ponton, és mi hallható folytatásként utána? Az első Tango-példában a folyamatban lévő rész határozott pontot kap, majd folytatódik. A másodikban véget ér az addigi összefüggő rész. Így meg tudod nevezni a funkciót akkor is, ha két oktató eltérően nevezi ugyanazt a figurát.

Arra is figyelj, hogy ne keverd össze a rövid szünetet a Compás megállásával. A ritmikai rend továbbra is haladhat, miközben a tánc egy határt jelöl. Ugyanígy egy energikus mozdulat is lehet egy még nyitott folyamat része. A hangerő, a mozgás sebessége és a megállás utalhat valamire, de önmagában egyik sem megbízható meghatározás.

Ez a különbségtétel elsősorban a hallásodat formálja: felismered, mekkora gondolat ért véget. Ehhez nincs szükséged rögzített ütemütés-sorozatra. A zenei összefüggés dönti el, hogy helyi kiemelést, egy szakasz lezárását vagy mindkettőt egyszerre érzékeled.