Sinatra klasszikusa nem eleve rossz tempóválasztás
A híres változat alatt általában Frank Sinatra 1964-es stúdiófelvételét értik, amelyen Count Basie zenekara kíséri, Quincy Jones hangszerelésében. Pulzusa nagyjából 120 BPM. A klasszikus Slowfoxnál a szokásos támpont percenként 28-30 ütem, vagyis 112-120 negyedütés. A közismert felvétel tehát nem automatikusan túl gyors, inkább nagyjából a tartomány felső szélén van. Az erőteljes fúvós belépések miatt gyorsabbnak tűnhet, mint amilyen valójában az alaplüktetése. Egy olyan párnak, amely még akadozva táncol, ez a felső tartomány így is kihívást jelenthet.
Összehasonlításként Julie London 1963-as, The End of the World című albumán szereplő változata jó választás: a bossa nova hatású kísérete másképp szól, mint Sinatra big bandje. A nyugodtabb hangzás azonban nem bizonyítja, hogy lassabb a tempó. Ezért inkább mérd meg a pulzusát, és ne a hangból próbálj következtetni a sebességre.
Egy „Slowfox, 29 ütem” megjelölésű tánczenekari változat viszont konkrét kiindulópontot ad: ez számítás szerint 116 BPM. Ez segítség a választáshoz, nem garancia arra, hogy a kíséret jól hallható lesz. Az általános áttekintést a Slowfox BPM-értékeiről és táncnehézségéről szóló útmutatóban találod; a másik tánchoz a társastánc Foxtrott tempójáról szóló útmutató ad támpontot.

