Kreatív gyermektánc kontra koreográfia: Mi fejleszti igazán a gyerekeket

A kisgyermekkori mozgásfejlődés olyan szakaszokon megy keresztül, amelyekben az agynak különböző ingerekre van szüksége. Az első életévekben a saját test felfedezése áll a középpontban. Itt kapcsolódik be a gyermekeknek szóló szabad improvizáció: anélkül, hogy nyomást gyakorolnánk rájuk egy bizonyos esztétikai ideál elérése érdekében, a kicsik a hallottakat mozgássá alakítják át. Fejlődésélettani szempontból ez a megközelítés felbecsülhetetlen értékű. Az agy ebben a szakaszban összekapcsolja az érzékszervi ingereket a motoros válaszokkal. Amikor a gyerekek maguk értelmezhetik a zene dinamikáját, fejlesztik az önérzékelésüket, az úgynevezett propriocepciót. Megtanulják, mennyi erőre van szükségük egy ugráshoz, vagy hogyan tartsák meg az egyensúlyukat, ha hirtelen megfordulnak.

A lépések merev utánzása ebben a fiatal korban inkább visszafogná ezt a felfedezési vágyat. Csak akkor van értelme a strukturáltabb formákra való váltásnak, ha az alapvető motoros minták már megszilárdultak. Aki túl korán állít fel merev követelményeket, az frusztrációt kockáztat, mivel a komplex folyamatokhoz szükséges finommotoros készségek gyakran még nem eléggé fejlettek. A kibontakozásra építő játékos bevezetés megalapozza az egészséges testtudatot.

Az életkor előrehaladtával, többnyire a kisiskolás kortól kezdve, a gyermekek kognitív teljesítőképessége megváltozik. Ekkor a koreográfia elsajátítása kerül a figyelem középpontjába. Neurológiai szempontból a rögzített mozgássorok betanulása egy rendkívül összetett agytorna. A gyermeknek fel kell dolgoznia a vizuális ingereket, vagyis az oktató mozdulatait, el kell raktároznia azokat a rövid távú memóriájában, majd saját izomtevékenységgé kell alakítania. Ez a fajta gyermektánctanfolyam-választási hiba gyakran mutatja, hogy a szülők alábecsülik a koreográfiák kognitív terhelését.

A megjegyezhetőség mellett a kötött koreográfia fejleszti a térbeli tájékozódást és a csoporttal való szinkronizációt. A gyermekek megtanulnak időben és térben alkalmazkodni. A saját lépésüket pontosan akkor kell megtenniük, amikor a többiek is végrehajtják azt. Ez nemcsak a motoros precizitást erősíti, hanem magas fokú koncentrációt is igényel. A koreografált tánc tehát nem unalmas magolás, hanem az agy számára végzett aktív izomépítés, amely intenzíven elősegíti a két agyfélteke összekapcsolódását.

A modern táncpedagógiában már régen nem a szigorú vagy-vagy elve dominál. A legértékesebb koncepciók a gyermektánc mozgásfejlődését használják ki azáltal, hogy a két világot gördülékenyen összekapcsolják. Egy kiegyensúlyozott táncóra gyakran egy szabad bemelegítéssel kezdődik, amely során a gyerekek saját mozgásötleteiket is behozhatják, majd a fő részben rövid, életkornak megfelelő lépéskombinációkba megy át. Ily módon a kreatív alkotóerő és a motorikus fegyelem egyaránt fejlődik.

A szülők számára ez azt jelenti, hogy a tanfolyam kiválasztásakor érdemes alaposan körülnézni. Egy jó oktatás teret ad a kísérletezésnek anélkül, hogy lemondana a struktúráról. Amikor a gyerekek megtapasztalják, hogy saját mozgásötleteiket értékelik, erős önbizalmat építenek. Ugyanakkor egy megtanult koreográfia struktúrája tartást és azt a büszke érzést adja nekik, hogy közösen alkottak valamit. Aki kihasználja ezt a szinergiát, az gyermeke testi és szellemi fejlődését egyaránt átfogóan és tartósan támogatja az udansa segítségével.