OUTNOW Bréma: Hogyan helyezd el a táncot a fesztiválon

Az OUTNOW!-t Brémában a Schwankhalle a Theater Bremennel közösen rendezte meg, és kétévente tartott fesztiválnak szánták. A név tehát közös rendezvénykeretet jelöl, nem egy darabot és nem is egy táncstílust. A két intézmény együttműködése konkrét kiindulópontot ad a fesztivál értelmezéséhez.

Egy fesztivál közös név alatt fog össze különálló művészi alkotásokat. Minden produkciónak mégis megvan a saját formája: a szereposztás, a nyelvhasználat és a mozgás jelentősége az adott alkotáshoz tartozik. A szervezők együttműködéséből ezért nem következik, hogy minden előadásnak azonos az esztétikája, vagy hogy kizárólag táncot mutatnak be. Egy intézmény neve önmagában még nem határoz meg műfajt.

Nézőként két különálló szintről van szó: a fesztiválkeret megmutatja, milyen összefüggésben mutatnak be egy alkotást. A produkció maga dönti el, mit élsz át. Egy adott előadás jellegére nem következtethetsz a fesztivál nevéből. A másik brémai fesztivál, a Vier Tage Tanz, saját összefüggésrendszerrel rendelkezik, ezért külön tárgyaljuk. Itt nem feltételezzük, hogy az OUTNOW!-nak van aktuális programja vagy közelgő kiadása.

Valaki keresztülmegy a termen, megáll, majd elfordítja a fejét. Hétköznapi cselekvésként ez elsőre nem különösebben figyelemre méltó. Ha ugyanazt az utat többször megteszi, lelassítja, vagy egy másik személy félbeszakítja, látható rend alakul ki. Elkezdesz összehasonlítani egymással az időtartamot, a távolságot és az irányt. A koreográfiát éppen az ilyen kapcsolatok tarthatják össze.

Ezért a magas ugrások, a gyors forgások és a folyamatos zene nem szükséges ismertetőjegyei egy táncelőadásnak. A beszélt szöveg sem zárja ki a táncot. Az a döntő, milyen szerepet tölt be a test megformálása: csupán kíséri az elmesélt cselekményt, vagy a jelentés lényeges része magából a mozgásból születik?

A határ nem éles. A színházban a gesztusok lehetnek erősen koreografáltak, a táncban pedig a szereplők beszélhetnek és történeteket mesélhetnek. A performansz középpontjában pedig állhat egy cselekvés, egy feladat vagy a közönséggel való találkozás. Ezek a fogalmak támpontok, nem egymástól elkülönülő dobozok. A megértéshez az számít, milyen szerepet töltenek be az adott előadásban. Hogy a térbeli elrendezés mennyire alakítja az előadást, azt jól mutatja a Flamenco tablao eltérő színpadi közege: a közelség megváltoztatja, milyen részleteket veszel észre.

Egy vegyes előadási formában a figyelmed különböző szintek között válthat. Egy mondat például közelségről szól, miközben a testek egyre távolabb kerülnek egymástól. Nem kell feloldanod ezt az ellentmondást: éppen ez lehet az, amit a jelenet megmutat. A nyelv és a mozgás ilyenkor nem ugyanazt magyarázza el kétszer, hanem különböző információkat közvetít.

Hasonlóan működik egy tárgy is. Egy szék lehet része egy elmesélt lakásnak, de akadállyá is válhat, amely körül minden út kanyarog. Ha elmozdítják, megváltozik a tér rendje. Az ilyen pillanatokból felismerheted, hogy egy előadás elsősorban egy történetből, a testek kompozíciójából vagy a kettő közötti váltásból meríti-e a hatását.

Ezért a besorolásnál hasznosabb egy konkrét megfigyelés, mint egy gyors ítélet, például: „Ez nem volt igazi tánc.” Mondhatod például: „Az elhangzott mondatok segítettek tájékozódni, de a személyek közötti távolságok teremtették meg a feszültséget.” Ez leírja az alkotást anélkül, hogy egy címkére szűkítené. Egy fesztivál, például az OUTNOW! kerete és egy adott előadás formája eközben megkülönböztethető marad: attól, hogy együtt mutatják be őket, még nem válnak művészileg egyformává. Többféle értelmezést is meghagyhatsz egymás mellett.