A felső-egyiptomi botos tánc gyökerei a Tahtibban
A Saidi a hagyományokban gazdag felső-egyiptomi régióból, az úgynevezett Saidból származik. Ezen a vidéki, büszkeséggel és családi összetartással jellemezhető területen fejlesztették ki egykor a férfiak a Tahtibot, egy rituális harcot hosszú, nehéz bambusz- vagy keményfabotokkal. Ebből az erőteljes küzdősportból, amely a védekezést és a játékos erőpróbát szolgálta, generációk során át formálódott egy önálló egyiptomi folklórtánc. A nők átvették ezt a dinamikát, és a Raqs Assaya révén megalkották a botos tánc nőies, kacér interpretációját. A nehéz harci botok helyett a táncosnők könnyebb, gyakran az egyik végén hajlított botokat használnak, amelyekkel játékos és elegáns módon parodizálják a Tahtib maszkulin mozdulatait.
A Saidi zenéje elválaszthatatlan a jellegzetes, lüktető Saidi-ritmustól, amelyet a takt közepén két nehéz Dum-ütés (Dum-Tek... Dum-Dum-Tek) jellemez. Ezt a hangzást hagyományosan a Mizmar, egy átható keleti oboa, és a nagy keretes dob, a Tabla Baladi hordozza. Aki felfedezi a Raqs Sharqi világát, hamar rájön, hogy a Saidi a keleti folklór egyik legélénkebb és legvidámabb arculata. A mozdulatok a földhözragadt életérzést tükrözik: az egész talpon történő, lapos lépések, ugrások és a büszkén hangsúlyozott csípő jellemzi, miközben a bot ritmikusan aláfesti a zene hangsúlyait.
