Négy mozgásfogalom teszi értelmezhetővé az udvarlást
A Cueca chilena táncban négy mozgásfogalom segít eligazodni anélkül, hogy teljes koreográfiát írna elő. A Paseo a közös sétát jelöli a tánc kezdetén. A táncosok ilyenkor még egymás mellett is haladhatnak, mielőtt egymással szemben helyezkednek el. A Media Luna, vagyis a félhold, íves útvonalakat ír le: a közeledésre oldalirányú mozdulat a válasz, nem pedig közvetlen testi kontaktus.
Az Escobillado során a lábmunka talajközeli és söprő jellegű. A Zapateo során hangsúlyosabbá válnak a lábfejjel adott ritmikai akcentusok. Ezek a fogalmak mozgásminőségeket és elterjedt változatok részleteit nevezik meg, nem egy mindenütt azonos sorrendet. A lényeg az, hogy kinek szól egy mozdulat, és hogyan érkezik rá válasz.
Az itt vizsgált páros formában két ember táncol, mindkettőjük kezében egy-egy kendővel. Egy kis kendő körözése fenntarthatja a figyelmet, miközben egy oldalirányú lépés ismét növeli a távolságot. A kis kendőnek más a szerepe, mint egy nagy flamenco-mantónnak: a test nagyméretű keretezése helyett a látható gesztust hosszabbítja meg.
A színpadon a félhold alakú útvonalak szélesebbek, a lábak ritmikai akcentusai erőteljesebbek, a kendők pedig magasabban tarthatók, hogy a közönség felismerje a kapcsolatot. Társasági tánc közben ugyanez a találkozás kisebb léptékű és személyesebb lehet. A tánckör és a folklóregyüttes közötti különbségtétel segít értelmezni az ilyen bemutatási célokat. A méret és az egyidejűség ezért nem megbízható mércéje a kulturális hitelességnek.
