Hogyan írta be nevét a burleszk a történelembe: a paródiától a revüig

A burleszk eredete nem egyetlen tánctechnikára vezethető vissza. A kifejezés kezdetben egy komikus előadásmódot jelölt: a fennköltet hétköznapivá tették, a megszokott dolgokat pedig eltúlzott ünnepélyességgel kezelték. A 19. századi brit színházban ez az eljárás népszerű színpadi formát öltött. A Victorian Burlesque többek között ókori mítoszokat, Shakespeare-darabokat és operákat vett alapul, majd szójátékokkal, dalokkal és tánccal szórakoztató műsorrá formálta őket.

Képzelj el egy ókori hőst, aki méltóságteljes beszéd helyett hirtelen egy hétköznapi kellemetlenség miatt panaszkodik. A humor abból fakad, hogy a szerep és a viselkedés nem illik össze. Ismert dallamok új szöveget kaphattak, a nagy érzelmeket pedig látványosan eltúlozták. Ehhez a közönségnek nem kellett ismernie az eredeti mű minden részletét, de a rá jellemző gesztusokat és elvárásokat igen.

A szereposztás is játszott az elvárásokkal. Nők például férfi hősök szerepében léptek fel. A korabeli feltűnő jelmezek és a látható lábak hozzátartoztak a közönség figyelmének felkeltéséhez, de önmagukban nem magyarázzák a műsor tartalmát. A korai színpadi burleszk a szöveg, a zene, a szerepcsere és a testi kifejezés összjátéka volt. Ez az előzmény kiegészíti a burleszkre mint színpadi karakter megformálására irányuló nézőpontot, de nem teszi azt egy mai oktatási módszerré.

Az amerikai burleszk történetének egyik meghatározó pillanata Lydia Thompson és „British Blondes” nevű társulatának 1868-as New York-i vendégjátéka volt. Az Ixion című produkció egy mitológiai történetet parodizált. A férfiszerepekben fellépő női előadók, a tánc és a magabiztos színpadi jelenlét sikert és vitákat hozott. Thompson nem találta fel a burleszket, vendégjátéka azonban növelte annak jelenlétét az amerikai szórakoztatóiparban.

A 19. század további részében áthelyeződtek a hangsúlyok. Az amerikai társulatok zenei nyitányokat, komikus jeleneteket, különleges produkciókat és záró burleszkeket kapcsoltak össze. Ezek a műsorok más szórakoztató műfajokkal is kölcsönhatásban álltak, köztük a minstrel show-kkal. Ezek rasszista színpadi konvenciói szintén ennek a szórakoztatóiparnak a történetéhez tartoznak, és nem merülhetnek feledésbe a későbbi, csillogásról szóló történet mögött.

A közönség számára az egyes attrakciók egyre fontosabbá váltak: egy komikus duó, egy dal, egy táncszám vagy egy kiemelten reklámozott sztár. Így egyre kevésbé volt szükséged arra, hogy végigkövess egy teljes, paródiára épülő cselekményt az este során. Az American Burlesque ezért nem csupán a brit színházi paródia egy másik helyszínen. Kialakult egy sajátos, kereskedelmi műsorstruktúra, amelyet turnék, játszóhelyek és könnyen felismerhető produkciók tartottak életben. A szteptánc színpadi előképeit is az ilyen változatos szórakoztató műsorok hátterében érdemes vizsgálni.

A 20. század elején az amerikai burleszk-show-kban egyre nagyobb jelentőséget kapott az erotikus leleplezés. A sztriptíz fokozatosan a meghirdetett fő attrakcióvá vált, miközben a komikusok, a zene és a tánc továbbra is a műsor részét képezték. A változás különböző játszóhelyeken és évtizedeken át zajlott. Az a történet, amely szerint hirtelen minden színházi paródiát felváltott a vetkőzés, nem fedi a valós fejlődést.

A revüszerű forma megkönnyítette az eltolódást: az egyes számokat ki lehetett cserélni, a sztárokat pedig ki lehetett emelni anélkül, hogy egy teljes cselekményt újra kellett volna írni. A tánc összekötötte a zenei részeket, a jelmezek vizuális hangsúlyokat adtak, a komikus fellépések pedig kontrasztot nyújtottak. Aki tehát csak egy sztriptíztáncosnő híres fotóját nézi meg, az az estének csupán egy részletét látja, nem pedig automatikusan a teljes felépítését.

Az erősebb erotikus fókusszal együtt nőttek az erkölccsel, az engedélyekkel és a cenzúrával kapcsolatos konfliktusok. Ugyanakkor a film és más kínálatok átalakították a szórakoztatóipari piacot. Ez magyarázza, miért fonódott össze a közemlékezetben a burleszk szorosan a sztriptízzel, noha színpadi története korábban kezdődött.

Ez a brit-amerikai út különösen jól felismerhető, de nem világszerte érvényes. A francia revü, a német nyelvű szórakoztató színházak és más helyi hagyományok saját fejlődéssel és kapcsolódási pontokkal rendelkeztek. A besorolásod szempontjából ez azt jelenti: a helyszín, a korszak és a műsor többet mond magánál a címkénél. A burleszk mai formái már egy másik történetet jelentenek.