Moulin Rouge Párizsban: Hogyan vált a kánkán revüszámmá

A kánkán története Párizsban nem egy színházi plakáttal kezdődik. Az 1830-as években elsősorban diákok táncolták nyilvános tánctermekben. Az 1840-es években népszerű music hall tánccá vált. Ez az időrendi sorrend fontos: a táncnak már története volt, amikor Charles Zidler és Joseph Oller 1889-ben megnyitotta a Moulin Rouge-t.

A Boulevard de Clichy-n található kabaré a modern kánkán szülőhelyének számít. Ez nem jelenti azt, hogy ott minden alapot újonnan találtak volna ki. Arról van szó, hogy a tánc önálló revüműsorszámmá fejlődött. Egy már létező tánc új keretet kapott, és ezzel más funkciót is.

A nyilvános táncteremben a mozgás a közös est része. Egy színpadi műsorszámnak viszont azok számára is működnie kell, akik csak nézik. Jól felismerhető ívre és távolról is érvényesülő hatásra van szüksége. Ha a párizsi táncstílusok történetével foglalkozol, ez a keretváltás éppolyan fontos, mint az egyes mozdulatok kérdése.

Az 1890-es években La Goulue és Jane Avril a Moulin Rouge-ban lépett fel. Jelentőségük nem szűkíthető le arra, hogy egy tetszőleges tánccsoport tagjai voltak. Már a fennmaradt nevek is egyéni színpadi személyiségekre irányítják a figyelmet. Egy revüszám ismételhető, és közben mégis formálják azok az emberek, akik előadják.

Toulouse-Lautrec festményeken és plakátokon örökítette meg ezt a jelenetet. Így a fellépések mellett létrejött egy képi világ, amelyet az adott táncesttől függetlenül is szemlélni lehetett. Aki látott egy plakátot, annak nem kellett előzőleg színpadon is látnia az ábrázolt táncosnőt. A kép elvárásokat kelthetett, és egy személyt egy helyhez kapcsolhatott.

Itt egy gyakori félreértésről van szó: egy jellegzetes kép könnyen teljes magyarázatnak tűnik. A plakát azonban nem mutatja be sem a zenei folyamat egészét, sem egy szám összes átmenetét. Sűrít. A képi világ a Cancan történetének része, nem a tánc helyettesítője. Ezért a besorolásnál érdemes a színpadi személyiséget, a tényleges fellépést és a művészi ábrázolást összekapcsolódó, de egymástól különböző dolgokként szemlélned.

Az 1920-as években Pierre Sandrini koreográfus megalkotta a French Cancant a Moulin Rouge-ban. A korai tánctermek, az 1890-es évek fellépései és ez a későbbi színpadi változat különböző fejlődési szakaszokat képviselnek. Ha mindent egy változatlan képbe sűrítesz, éppen azok a változások tűnnek el, amelyek megmagyarázzák ezt a történetet.

Egy koreografált szám döntések sorát foglalja egységbe: kiválasztják a mozdulatokat, megtervezik az átmeneteket, és a fellépést összekapcsolják a zenével. A jelmezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy ezek a döntések láthatóvá váljanak. Azt, hogyan formálja a ruházat az előadást, a jelmezek mint kifejezőeszközök a burleszkben példáján is megértheted, anélkül, hogy a két formát azonosnak tekintenéd.

Nézőként ez azt jelenti, hogy egy megformált változatot látsz, nem pedig a korai táncterem változatlan részletét. A későbbi revüforma nem törli el a társadalmi eredetet, de saját követelményeket támaszt a megjelenítéssel és az összjátékkal szemben. Így érthetővé válik, miért fontos a Moulin Rouge a Cancan történetében, noha a tánc régebbi, mint maga a hely. Ez a történelmi kapcsolat semmit sem mond a mai műsorokról vagy a fellépők összetételéről.