A balett gyökerei nem korunk nagy operaházaiban, hanem a 15. századi olasz reneszánsz pompás palotáiban rejlenek. Akkoriban az úgynevezett Balletto nem önálló színpadi esemény, hanem az udvari ünnepségek szerves része volt. A tehetős fejedelmek ezeket a gondosan megrendezett előadásokat használták fel gazdagságuk, hatalmuk és politikai befolyásuk demonstrálására. A táncoló szereplők nem profik, hanem maguk a nemesek voltak, akik szigorúan koreografált, geometrikus formációkban mozogtak.
Amikor a 16. században az olasz nemes hölgy, Medici Katalin feleségül ment II. Henrik francia királyhoz, magával vitte ezt a művészeti formát a francia udvarba. Az ő védnöksége alatt a látványosság tovább fejlődött, és összekapcsolta a zenét, a táncot, az éneket és a költészetet. A tánc e korai formáit erősen meghatározta az akkori divat. A nehéz, földig érő ruhák, a terebélyes abroncsszoknyák és a merev maszkok jelentősen korlátozták a táncolók mozgását. Elsődlegesen a reprezentációról, az eleganciáról és a szigorú udvari etikett betartásáról volt szó, nem pedig sportteljesítményekről vagy kifejező ugrásokról.