Bécsi keringő vs Angol keringő: A ritmus összehasonlítása

A háromnegyedes ütem mindkét keringőfajta közös alapja, ám a parketten kifejtett hatásuk aligha lehetne különböző. A Langsamer Walzer esetében, amelyet az angolszász nyelvterületen Bostonnak vagy Waltz-nak is neveznek, az áramló, szinte lebegő siklás áll az előtérben. A zene rengeteg időt hagy a táncosnak, hogy teljesen kiélvezze a mozdulatot. Minden lépést tudatosan tesznek meg, a mozgás mélypontjait és csúcspontjait pedig rendkívül hangsúlyozzák.

A Wiener Walzer egészen másként mutatkozik be. Itt a sebesség mámora dominál. A párok lélegzetelállító tempóban forognak a táncparketten, ami teljesen más fizikai dinamikát követel meg. Aki el szeretné sajátítani a Wiener Walzer jobbra forgást egyensúlyvesztés nélkül, annak meg kell tanulnia kontrollálni a centrifugális erőket a térben való pontos tájékozódással és egy rendkívül kompakt testtartással. A ritmus előre hajtja a párt, míg a lassú párjánál a tudatos késleltetés jelenti a művészetet.

A tánc teljesen eltérő érzetének meghatározó tényezője a tempó, amelyet percenkénti leütésszámban (bpm) mérünk. A lassú keringőnél a zene egy nagyon nyugodt, körülbelül 28-30 bpm-es tartományban mozog. Ez azt jelenti, hogy percenként mindössze 90 ütem hallható. A táncospár számára ez a lassú keringő időzítése azt jelenti, hogy minden egyes lépést rendkívül kontrolláltan kell végrehajtaniuk. Az egyensúlyban elkövetett minden hiba azonnal láthatóvá válik a lassú tempó miatt.

A bécsi keringő ezzel szemben 58-60 bpm sebességgel halad, ami kerek 180 ütemet jelent percenként. A bécsi keringő gyors üteme a magas bpm-számokkal nem hagy időt a hosszú hezitálásra vagy a széles emelő- és süllyesztő mozdulatokra. A lépéseket lényegesen kisebbre és laposabbra kell venni, hogy lépést lehessen tartani a zenével. Míg a lassú keringőnél az ember kiélvezi a mozdulatot, a bécsi keringőnél a tiszta hatékonyságon és a gyors ütemmel való ritmikus összeolvadáson van a hangsúly.

Bár mindkét tánc ugyanazon matematikai ütemstruktúrán alapul, az egyes ütések hangsúlyozása alapvetően eltér. Az Angol keringőnél a tapasztalt táncosok a "sway", valamint a "rise and fall" elvét alkalmazzák. Az egyes az erőteljes, mély lépés, a kettőn megkezdődik az emelkedés, amely a hármason éri el legmagasabb pontját, mielőtt a következő egyesre újra lágyan lefelé indulnánk. Minden számolásnak megvan a maga összetéveszthetetlen arculata.

A Bécsi keringőnél ez a függőleges mozgás rendkívül visszafogott. A nagy tempó miatt az erős emelkedés és süllyedés túl sok időt venne igénybe, és kizökkentené a párt a ritmusból. Ehelyett az energia a folyamatos forgásba fektetődik. Az egyest fő hangsúlyként mélyen és lendületesen táncolják, míg a kettőt és a hármat laposabban, tisztán a forgó mozgáshoz használják. Aki táncrendezvényeken vagy bálokon szeretné kipróbálni a modern popdalok standard táncként trendet, gyorsan észreveszi, milyen fontos a mozgás ilyen jellegű igazítása az adott tempóhoz.