Mit jelent a keringő kulturális örökségként Bécs számára

2017 novemberében a bécsi keringőt, amelyet játszanak, táncolnak és énekelnek, felvették Ausztria szellemi kulturális örökségének jegyzékébe. Bécs számára azért fontos ez, mert az elismerés nem korlátozódik egy híres dallamra vagy egy reprezentatív teremre. A készségek és a kulturális gyakorlat összefüggéséről van szó.

Az osztrák jegyzék a szellemi kulturális örökségről szóló UNESCO-egyezmény keretében létrehozott nemzeti lista. Ezt a jegyzéket az Osztrák UNESCO-Bizottság vezeti. Ez nem jelent UNESCO világörökségi helyszínt, és nem eredményez automatikusan felvételt egy nemzetközi UNESCO-listára sem. A világörökség esetében helyszínekről, a szellemi kulturális örökség esetében pedig gyakorlatokról és az azokat művelő emberek tudásáról van szó.

A jegyzékbe foglalt három szó ezért nem mellékes kiegészítés. A „játszott” a zenei előadásra, a „táncolt” a páros táncban megtestesülő tudásra, az „énekelt” pedig a hanggal való kifejezésre utal. Nem kell minden előadásnak mindhárom formát egyesítenie. A jegyzék inkább arra világít rá, hogy a bécsi keringő nem írható le pusztán tánclépésekkel. Az elismerés emellett nem egy adott tanfolyam minőségi pecsétje, és nem is az egyes táncosok értékelése.

A felvétel a dokumentált bécsi hagyományból kiindulva értelmezhető, anélkül, hogy ebből a keringő teljes történetét próbálnánk megalkotni. Az 1814/15-ös bécsi kongresszus idején a házigazdák bálokkal szórakoztatták az odautazó küldötteket. Ez a példa egy társadalmi keretet mutat: a zenét nem csupán hallgatták, hanem közös mozgáshoz és találkozásokhoz is használták.

Joseph Lanner és a Strauss család formálta a táncolható keringőrepertoárt, és maguk vezényelték zenekaraikat. A komponálás és az előadás így szorosan összekapcsolódott. A kották alapul szolgáltak, az pedig, hogy miként vált belőlük táncos alkalom, a közös zenélésen is múlott. Ifj. Johann Strauss 1867-ben bemutatott műve, „A szép kék Dunánál” konkrét példa erre az örökül hagyott repertoárra.

A bécsi báli szezonról szóló régebbi leírások több mint 300 báli éjszakát említenek. Ez a szám a zenei és táncos társasági alkalmak dokumentált mértékét szemlélteti, de nem a jelenlegi rendezvények számát jelöli. A kulturális örökség szempontjából az ismételt gyakorlás a lényeges: a tudásra szükség van, megélik és továbbadják. Az egyes bálok programja és rituáléi más témát jelentenek. Konkrét tanulási összefüggést mutat például a közös táncos felkészülés Bécsben, anélkül, hogy ez a keringő egész hagyományát bemutatná.

A dokumentált bécsi hagyományban zenekarok, kórusok és tánciskolák adták tovább az előadásmódot és a táncot. Ezek a feladatok kiegészítik egymást. Egy zenekar megmutatja, hogyan formálható meg egy zenei frázis, egy kórus pedig összekapcsolja a zenei kifejezésmódot a légzéssel és a szöveggel. A táncórán megtapasztalhatod, hogyan hangolja össze két ember a mozdulatait. Ezek ugyanannak a gyakorlatnak különböző megközelítései.

Egy próbán először eljátszhatnak egy zenei részletet, majd közösen előadhatják. Egy táncórán egy pár rájöhet, hogy a lépések pontos felidézése még nem eredményez közös mozgásfolyamatot. Egy blokkolt bécsi keringőfordulat magyarázata megmutatja, milyen pontosan írható le az ilyen testi tudás. A technikai megoldás önmagában azonban még nem magyarázza meg a kulturális összefüggést.

A továbbadás úgy őrzi meg a tudást, hogy az emberek használják és érthetővé teszik. Ehhez a tanulóknak még nem kell tökéletesen táncolniuk. Egy újonnan összeállt pár is részt vesz az átörökített gyakorlat elsajátításában. Ha nemrég költöztél Bécsbe, a tánc közbeni ismerkedésről szóló bécsi útmutatóban kapcsolódhatsz ehhez a közös tapasztalathoz. Az elismerés nem helyettesíti a tanulást, hanem láthatóvá teszi annak kulturális értékét.