Hogyan kapcsolja össze az ImPulsTanz Bécsben a színpadot és a párbeszédet

Az ImPulsTanz története Bécsben 1984-ben kezdődött: Karl Regensburger és Ismael Ivo megalapította a Nemzetközi Táncheteket. 1988 óta a fesztivál neve ImPulsTanz. Ez az eredet segít megérteni az előadások és a mozgásgyakorlat összekapcsolását. A tánchetek kifejezés nemcsak az egyes esti előadásokra irányítja a figyelmet, hanem a tánccal való közös foglalkozás időszakára is.

A dokumentált fesztiválformátumhoz egy júliustól augusztusig tartó, akár öt hetes időszak tartozott. Körülbelül 160, profiknak és kezdőknek szóló workshopról, valamint nemzetközi produkciókról, ősbemutatókról és ausztriai bemutatókról számoltak be. Ezek az adatok a fesztivál korábbi felépítését jellemzik, nem pedig egy következő kiadás biztos programját.

A kifejezések a nyilvánosság különböző formáit különböztetik meg: az ősbemutató egy mű első nyilvános bemutatója. Az ausztriai bemutató egy máshol már előadott művet először visz közönség elé Ausztriában. A workshopok pedig hozzáférhetővé teszik a testtel végzett munka módszereit. A fesztiválformátum így egymás mellé helyezi a bemutatást és a közös munkát, anélkül, hogy azonosnak tekintené őket. Egy előadásnak nem kell workshop eredményének lennie, és egy workshopnak sem kell egy későbbi produkciót előkészítenie.

Egy nemzetközi táncfesztivál nem feltétlenül vezet közös mozgásnyelvhez. A kortárs tánc nem olyan rögzített repertoár, amelyet minden résztvevőnek egyformán kell ismernie. A művészi munkák különbözhetnek abban, hogyan fejlesztik a mozgást, hogyan viszonyulnak a zenéhez, vagy hogyan szervezik az együttműködést. A nemzetközi párbeszéd lehetőséget ad arra, hogy ezeket a különbségeket a gyakorlatban is megismerd, és ne csak a programban feltüntetett származási helyek alapján olvass róluk.

Egy általános helyzet jól érzékelteti ezt: az egyik ember a kar súlyából kiindulva fejleszt egy mozdulatot, a másik egy lépéssel kezdi, a harmadik pedig egy szünettel. A közös munka során megmutathatják és megváltoztathatják a kiindulópontjaikat. Ehhez nem kell végleges egyetértésre jutniuk arról, melyik megoldás a helyes. Az a fontos, hogy a munkamódszer mások számára is érthetővé váljon.

A színpadon ezzel szemben egy művészi döntés meghatározott, nyilvános formát ölt. Azt, hogy az előadási keret mennyire befolyásolja a tánccal való találkozást, egy másik tánc és formátum kapcsán a Tablaóról mint kis Flamenco-színpadról szóló magyarázat is megmutatja. Az ImPulsTanz megértéséhez fontos ez a különbségtétel: a bemutatás összpontosított figyelmet teremt, a párbeszéd pedig lehetőséget nyit a változásra. A kettő kiegészítheti egymást anélkül, hogy ugyanazt a célt szolgálná.

Az ImPulsTanz dokumentált programjának részei voltak a Public Moves címmel meghirdetett ingyenes szabadtéri órák. Az előadások és workshopok mellett ez egy újabb lehetőséget teremtett a bekapcsolódásra. A zárt tereken kívüli mozgásprogram olyan embereket is elérhet, akik nem választanának elsőként egy színházi estét vagy egy hosszabb tanulási folyamatot. Ez a formátum egyik funkcióját írja le, nem ígéret a jövőbeli programokra.

A profik és a kezdők eltérő testi tapasztalatokkal rendelkeznek. Ez nem feltétlenül akadályozza a találkozást: egy egyszerű mozgásfeladat kapaszkodót adhat egy tapasztalatlan embernek, egy tapasztalt embernek pedig alkalmat teremthet arra, hogy változtasson egy megszokott mozdulaton. A hozzáférhetőség tehát nem jelenti azt, hogy eltűnnek a művészi kérdések. Azt jelenti, hogy nem kizárólag szaknyelven vagy meglévő technikán keresztül lehet bekapcsolódni.

Ha Bécsben vagy, így értelmezheted a fesztivál gondolatát: találkozhatsz a tánccal közönségként, saját testi tapasztalatokat szerezhetsz, vagy beszélgethetsz a munkamódszerekről. Ezek a tánchoz való különböző kapcsolódási módok, nem rangsor. A táncóra állandó partner nélkül Bécsben egy másik összefüggésben szintén megmutatja, hogy a közös tanuláshoz nem kell már meglévő pár. A fesztiválon ez a nyitottság azok körét is bővíti, akik művészi mozgással foglalkozhatnak.