Táncimprovizáció Düsseldorfban: Így hatnak a nyitott feladatok

Ha Düsseldorfban táncos improvizációt keresel, a meghatározó tanórai elem a feladat. Teret nyit a mozgásnak, ugyanakkor határt is szab. Egy lehetséges példa: Indíts el egy mozdulatot a könyöködnél, és hagyd végigfutni a testeden. Adott a kiindulópont, nem a kész forma.

Kezdheted kis mozdulattal, kialakíthatsz egy ívet, vagy megállíthatod az impulzust útközben. Valaki más talán határozott súlyáthelyezéssel válaszol ugyanarra a feladatra. Az eltérő eredmények a tanulás részét képezik, amíg kapcsolódnak a feladathoz. Csak akkor válik öncélúvá a mozgás, ha elveszik a közös viszonyítási pont.

Az oktató ezután módosíthatja a kereteket: az impulzus haladjon lassabban, vagy egy másik testrésznél érjen véget. Így érthetővé válik, melyik változtatás milyen hatással jár. A mozgásparaméterek, a felfedezés és a variációk fogalmai ezáltal konkrét tartalmat kapnak. Ha Düsseldorfban keresel tanfolyamot, az ilyen módon bemutatott munkamódszerek többet mondanak, mint önmagában a „kreatív” szó. Ha először az induláshoz szükséges általános feltételekről tájékozódnál, a kezdőknek szóló düsseldorfi tánctanfolyam kiválasztásáról szóló útmutató külön foglalkozik ezekkel.

A nyitott feladatokat néha összetévesztik a javítás nélküli órával. Valójában a visszajelzés viszonyítási alapja változik meg. A tanárnak nem kell egyetlen mintához mérnie a mozdulataidat, de pontosan megfigyelheti, hogy a megbeszélt témát vizsgálod-e, és közben biztonságosan mozogsz-e.

A könyökimpulzussal kapcsolatban például ilyen visszajelzést kaphatsz: A kezdés jól látható volt, utána viszont szinte csak a kezedet mozgattad. Ebből kiindulva kipróbálhatsz egy másik lehetőséget, például hagyhatod, hogy a mellkasod is válaszoljon az impulzusra. Ezzel szemben az olyan általános felszólítás, hogy táncolj szabadabban vagy kifejezőbben, kevés támpontot ad.

Egy bemutatott példa is hasznos lehet. Maradjon felismerhetően egy lehetséges megoldás, és ne váljon észrevétlenül kötelezővé. Különben a csoport végül mégis ugyanazt a koreográfiát utánozza.

Az óra keretei a közös térre is vonatkoznak. A megfelelő távolság, a szünetek és a páros feladatokban való önkéntes részvétel segítik a koncentrációt. Kisebbre veheted a mozdulatot, ha a testednek nem esik jól egy nagyobb változat. A nyitottság nem azt jelenti, hogy figyelmen kívül kell hagynod a tested határait, vagy hogy minden feladatot alternatíva nélkül kell végrehajtanod.

Egy mozgásos szakasz után egy beszélgetés segíthet rendszerezni a tapasztalatokat. Ehhez nincs szükség arra, hogy mélyen elemezd a személyiségedet. A megfigyelhető különbségek hasznosak: Mikor gyorsult fel egy mozdulat? Hol alakult ki szünet? Melyik döntés vezetett irányváltáshoz?

Először a saját észlelésedet írod le. Talán a lassabb változat tisztábbnak érződött, noha kívülről kevésbé volt feltűnő. A megfigyelők kiegészíthetik azzal, ami látható volt. A két nézőpont eltérhet egymástól, hiszen a testben megélt élmény és a külső hatás nem ugyanaz.

A közös reflexió akkor válik eredményessé, ha lehetővé tesz egy újabb próbálkozást. Például egy hirtelen megszakítás megfigyelése nyomán feladatként kitűzhetitek, hogy hosszabbá teszitek az átmenetet. Ehhez nem kell elvetned az első próbálkozást, és hibának sem kell tekintened.

Így érthető kapcsolat alakul ki a feladat, a felfedezés és a visszajelzés között. Ha később egyedül gyakorolsz tovább, elég lehet egyetlen tulajdonságot megváltoztatnod. Az útmutató arról, hogyan gyakorolj két táncóra között azt a kérdést egészíti ki, hogyan idézheted fel újra ezeket a tapasztalatokat az órán kívül.