Argentine Tango: Ölelés nagy magasságkülönbség esetén

Amikor egy magasabb vezető és egy alacsonyabb követő találkozik az Argentine Tango táncban, a hagyományos tartási szabályok hamar elérik a határaikat. Az a klasszikus elképzelés, hogy a homlokok vagy a mellkasok pontosan azonos magasságban találkoznak, anatómiailag nem valósítható meg. Aki most megpróbálja a magasságkülönbséget nyers erővel vagy természetellenes hajlítással kiegyenlíteni, az blokkolja a közös mozgás áramlását. A harmonikus Argentine Tango szint kulcsa abban rejlik, hogy elfogadjuk az aszimmetriát, és tudatosan helyezzük át a kontaktpontot.

A magasabb vezető számára ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy a karjait ne nehéz súlyként helyezze a partnerére. Gyakori hiba a követő magához húzása, hogy mesterségesen csökkentsék a távolságot. Ehelyett a vezetőnek egy stabil, de könnyű keretet kell kínálnia, amely teret enged a kisebb partnernek a lélegzéshez. A követőnek viszont kerülnie kell a vezetőre való felkapaszkodást vagy a lábujjhegyre állást, hogy mesterségesen növelje a magasságát. Csak akkor jöhet létre érzékeny kommunikáció, ha mindkét partner stabil marad a saját tengelyében, ahogy azt az udansa is tanítja.

Ahhoz, hogy a Tango tánc magasságkülönbséggel is jól sikerüljön, az ölelés geometriáját rugalmasan kell igazítani. A hagyományos mellkas-mellkas kontaktus a különböző magasságú pároknál elkerülhetetlenül eltolódik. Az alacsonyabb követő a mellkasával inkább a vezető napfonatához vagy az alsó bordáihoz igazodik. Ez teljesen elfogadható, és meglepően stabil kapcsolatot biztosít, amíg a felsőtestek iránya párhuzamos marad. A vezető a jobb kezét lejjebb helyezi a követő hátán, többnyire a lapocka környékén vagy kissé alatta, hogy ne gyakoroljon nyomást a nyakra.

Az ölelés nyitott oldalán, vagyis a vezető bal keze és a követő jobb keze közötti kapcsolatnál, a kezek magasságát kell igazítani. Az összefogott kezeknek kényelmes, középső magasságban kell lenniük, ami mindkét partner számára elérhető a vállöv feszültsége nélkül. Ez gyakran azt jelenti, hogy a kéztartás valamivel alacsonyabb, mint az azonos magasságú pároknál megszokott. Ez az igazítás megakadályozza, hogy az alacsonyabb követő karját meredeken felfelé kelljen nyújtani, ami blokkolná a vállat és veszélyeztetné az egyensúlyt.

A jelentős magasságkülönbség nemcsak a testtartást befolyásolja, hanem közvetlen hatással van a lépések dinamikájára is. Mivel a magasabb partnernek természetéből adódóan nagyobb a lépéshossza, tudatosan kell adagolnia a mozdulatait. A nagy kitörések vagy széles körök könnyen szétszakítják a finom kapcsolatot. A vezetőnek kompaktabb lépéseket kell tennie, és időt kell hagynia a követőnek, hogy kitáncolja a saját terét. A mozgás eközben elsősorban a medencéből indul, nem pedig a felsőtest előre történő súlypontáthelyezéséből.

Az alacsonyabb partner aktív testtudatot a táncban használ a saját tengelye stabilan tartásához. Ahelyett, hogy a vezető után rohanna, a követő precíz lábmunkával tölti ki a felkínált teret. Különösen forgásoknál, az úgynevezett girónál elengedhetetlen a tiszta technika. Ha az alacsonyabb partner megtanul a vezető keretétől függetlenül, a saját tengelye körül forogni, az ölelés még gyors irányváltásoknál is könnyed marad, húzóerőktől mentesen.