Hogyan találkozott egymással a dada és a tánc Zürichben

A Dada és a tánc kapcsolatát Zürichben egy konkrét közreműködés példázza: Suzanne Perrottet 1916-ban és 1917-ben részt vett a Cabaret Voltaire Dada-estjein. Emellett Rudolf von Laban fontos munkatársai közé tartozott Zürich és Ascona környezetében. Így nem csupán a művészettörténet két fogalma találkozik, hanem egy személyen keresztül művészi munkakapcsolatok is összefonódnak.

Perrottet közreműködése a táncot ebben az összefüggésben önálló művészeti ágként teszi láthatóvá. Egy táncos a testi kifejezés, a mozgás és azok hatásának tapasztalatát hozza magával. Ez más nézőpont, mint amikor egy estet kizárólag szövegek vagy elhangzó megszólalások alapján szemlélünk. A besorolásnál először ez a közreműködés számít, nem pedig egy konkrét, látványos produkció elképzelése.

Az esemény fogalma is segít a különbségtételben: egy művészeti est nem feltétlenül olyan alkalom, ahol a közönség együtt táncol. A közös tánctértől való különbséget a Társas tánc Zürichben című cikk mutatja be. Perrottet Dada-esteken való közreműködésekor viszont a mozgásművészet és a művészeti esemény kapcsolata áll a középpontban. Későbbi iskolai munkássága történetének egy másik része.

Aki a táncról alaplépésre, ritmusra és pontosan befejezett fordulatra gondol, bizonyos összefüggéseket vár. A kísérleti színpadi mozgás felboríthatja ezeket az elvárásokat. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden mozdulat felcserélhető lenne: egy hirtelen megállás más hatást kelt, mint egy lassú elcsendesülés, egy elfordított váll pedig mást, mint egy egyenes tekintet.

Egy mai gondolatkísérlet jól szemlélteti ezt: valaki felemeli a karját, mintha üdvözölni akarna egy másik embert, de a mozdulat közepén megáll. A félbehagyott gesztus továbbra is felismerhető, a jelentése azonban bizonytalanná válik. Ha egy kimondott szó is társul hozzá, az megerősítheti vagy cáfolhatja a gesztust. Ez a példa a test és a nyelv kölcsönhatását szemlélteti, nem Perrottet fennmaradt előadását írja le.

Így az is érthetővé válik, miért nem kell a táncos kifejezésnek mindig egyértelmű cselekvéssort elmesélnie. Feszültséget, habozást vagy távolságot is érzékelhetsz anélkül, hogy névről ismernéd a szereplőt. A Tánccal kifejezett érzésekről szóló cikk a test kifejezőerejével foglalkozik a mai gyakorlatban. A történelmi összefüggés szempontjából fontos, hogy a mozgás önmagában is hordozhat jelentést, és nem csupán egy szöveget illusztrál.

Perrottet közreműködése lehetővé teszi, hogy a tánctörténetre ne csak stílusok és iskolák egymásutánjaként tekints. Itt egy másfajta kapcsolat válik láthatóvá: egy művész olyan közegben dolgozik, amely nem korlátozódik a táncra. Dada-estjei így a mozgásművészet összefüggésrendszeréhez és Zürich avantgárdjának történetéhez egyaránt hozzátartoznak.

Ebből azonban nem következik egyszerű leszármazási vonal minden mai kísérleti előadásig. Hasonló eszközök különböző összefüggésekben is megjelenhetnek. Egy mai színpadon megszakadó gesztus sem Perrottet közvetlen hatását, sem a Dada mozgalomhoz való tartozást nem bizonyítja. Az összehasonlítás segít a megértésben, de nem helyettesíti a történelmi összefüggést.

A következő előadásodon hasznos lehet ez a különbségtétel. Először megfigyelheted, mi történik valójában: közeledik valaki, hátrál valaki, befejezetlen marad egy mozdulat? Csak ezután következik az értelmezés. Így nem kell minden szokatlan képet azonnal megfejtened. Perrottet közreműködése konkrét történelmi támpontot ad ehhez a nyitottsághoz, anélkül, hogy egy rögzített stílusnevet vagy a színpadi művészetre vonatkozó általános érvényű magyarázatot kellene alkotnod belőle.