A királytól a danseur noble-ig: Férfiak a balett történetében

A klasszikus balett gyökerei nem a finom spicc-cipőkben, hanem az európai uralkodók abszolút hatalmi reprezentációjában rejlenek. A 16. és 17. században az olasz és francia udvarokban a tánc tisztán férfias elfoglaltság volt. A nemesség a geometrikus lépéssorokat fegyelem, elegancia és politikai igény demonstrálására használta. Nem más, mint XIV. Lajos francia király, aki maga is szenvedélyes táncosként lépett fel, és a híres Ballet de la Nuit-ban Napként tündökölt, professzionalizálta a művészeti ágat. 1661-ben megalapította az Académie Royale de Danse-t. Ebben a korszakban a férfiak történelmi szerepe a balettben kiemelkedő politikai jelentőséggel bírt: a férfiak isteneket, hősöket és uralkodókat testesítettek meg, miközben a nők a színpadon kezdetben egyáltalán nem is szerepelhettek. Csak 1681-től léphettek táncosnők is a színpadra, de a kreatív és táncos fölény kezdetben szilárdan férfi kézben maradt.

A romantika 19. század eleji megjelenésével radikális változás ment végbe. A természetfeletti, a tündérek, szellemek és elérhetetlen nőalakok iránti vágy a balerinát helyezte az események középpontjába. A spicc-technika feltalálása révén, amelyet a Giselle: A romantikus balett remekműve a fókuszban című alkotásban ünnepelnek, a nők súlytalannak tűntek a színpadon. Ez az esztétizálás oda vezetett, hogy a Danseur noble történelmet írt: elsődleges feladata a szólisztikus erőművész szerepéből a megbízható partner szerepébe tolódott el. A férfi szerepe a balettben a lebegő balerina hordozójává, emelőjévé és vizuális keretévé alakult át. Míg a női sztárokat ünnepelték, a férfi balett-táncosok Nyugat-Európában történelmileg időnként szinte a háttérbe szorultak. Csak az orosz császári színház őrizte meg a férfi szólók technikai erejét és függetlenségét, és mentette át a nemek egyensúlyát ezen a korszakon keresztül.

A 20. század elején a férfi jelenlét a színpadon diadalmas reneszánszát élte. A Szergej Gyagilev vezette Ballets Russes társulat elsöpörte a régi konvenciókat. Az olyan táncosok, mint Vaslav Nijinsky, féktelen erejükkel, vadságukkal és mély érzelmi világukkal forradalmasították az esztétikát. Megmutatták, hogy a férfi a színpadon nem csupán egy lovag lehet, hanem egy önálló, érzelmileg komplex műalkotás is. Ma a balett napjainkban: a modern színpad trendjeinek megtapasztalása azt mutatja, hogy a klasszikus szerepkörök közötti határok végleg elmosódnak. A modern koreográfusok a férfiakat a balettben teljes spektrumukban állítják színpadra: az atletikus dinamikától kezdve az érzékeny sebezhetőségen át egészen a partneri egyenjogúságig, egyenrangú félként.